Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért nem sajnálják az autósok a cicákat?

Mennyi lehet azoknak az állatoknak, cicáknak, kutyáknak a száma, akiket évente elgázolnak az autósok? De nem is kell ilyen időtartamban gondolkodni, valószínűleg attól is elborzadnánk, legalábbis mi állatbarátok, ha megtudnánk, hogy naponta hány állatot ütnek el, és hagynak cserben az utakon.

Igen, otthagyják őket. Mert egy elütött állathoz nem kötelező segítséget hívni, nyugodtan kimúlhat rövidebb-hosszabb szenvedés után. Pedig sokukat meg lehetne menteni, csak az állatok élete a legtöbb ember szemében nem olyan értékes, hogy foglalkozni kellene velük.

A kóbor kutyusok, mindegy, hogy az utcára születtek vagy elcsatangoltak a gazdájuktól, nappal is járják az útjukat, és nagyon könnyen leszaladnak az úttestre még a nagy forgalomban is az autók kerekei alá. Az autóvezetők ez ellen nem igen tudnak védekezni, akaratlanul is könnyen elüthetnek így egy kutyust. Ez persze nem jelenti azt, hogy segítségnyújtás nélkül tovább kell menni, és magára hagyni a sérült állatot, aki sokszor nem is a sérülése miatt, hanem az átélt sokk miatt hal meg.

A kutyákkal ellentétben a cicák kilencvenkilenc százaléka nem vetemedik arra, hogy nappal járkáljon, megvárják, míg sötétedni kezd, az úttestre pedig csak akkor merészkednek, mikor már szinte egyáltalán nincsen forgalom. A városokban a kivilágított, egyenes utakon haladó autósról nehéz elhinni, hogy ne venné észre, ha egy cica éppen átsétál előtte az úttesten. Igen, a cicák többnyire átsétálnak, ritka, hogy hirtelen rohannának az úttestre, kivéve, ha egy kutya vagy fajtársuk kergeti őket. Nagy részük tehát lassan szeretne átballagni az út túloldalára, s ha nem elég éber, s jön egy száguldó autós, az nagyon könnyen elütheti. De miért is? Miért jó szenvedést okozni egy olyan állatnak, amelyik már amúgy is ezernyi veszélynek van kitéve, mert kénytelen-kelletlen az utcán él? Olyan nagy dolog lenne lefékezni, és megvárni, míg elhalad az a cica? Hiszen a városban éjjel az autósok nem követik egymást libasorban, nem kell attól tartaniuk, hogy a fékezés miatt hátulról beléjük hajt valaki. Egyesek úgy ütik el a cicákat, mintha nem is élőlények lennének. Aztán persze hajtanak tovább ugyanolyan tempóban, hátra sem néznek, és ha arra is jár még pár autós, azok közül sem jut eszébe senkinek, hogy megálljon, és megnézze, él-e még a szerencsétlen állat. Sőt, vannak olyanok, nem is kevesen, akik még át is hajtanak egy elütött állaton. Elképesztő, hogy mennyire nem érdekli vagy indítja meg az állatok sorsa az embereket. Hogy mennyire nem éreznek felelősséget az állatokért.

Sokan egyáltalán nem sajnálják az elütött cicákat, s vannak, akik mosolyogva tudnak beszélni ilyen gázolásokról, ami nekik semmit, egy állatnak viszont kínszenvedést jelent.

Az ókorban szentként tisztelt cicák ma szinte semmilyen segítséget nem várhatnak, ha bajban találják magukat. Sokan úgymond „zsigerből” nem szeretik a cicákat, anélkül, hogy valaha is megismertek volna egyet közelről, fogalmuk sincsen sem a természetükről, sem arról, hogy mit tudnak adni egy embernek. Erre talán nincs is orvosság, bár előfordul, hogy ha egy nem cicabarátnak véletlenül mégis alkalma van cicával találkozni, rokon vagy ismerős révén, megváltozik a hozzáállása.

De akár megváltozik, akár nem, a lényeg, hogy ha elgázolunk egy cicát vagy bármilyen állatot utunk során, ne hagyjuk magára. Nem tántorítson el a gondolat, hogy a segítségnyújtás nekünk költségekbe kerül. Hiszen sokan már csak ezért sem viszik állatorvoshoz a sérült cicát. Csak álljunk meg, és telefonáljunk bármelyik állatvédő szervezetnek, mondjuk el, mit történt, és kérjük meg őket, hogy jöjjenek el az állatért. Lehet, hogy elsőre nem járunk sikerrel, és nem kapunk rögtön segítséget, de biztosan találunk egy olyan szervezetet, amelyik hajlandó foglalkozni a sérült állattal. Ne legyen természetes, hogy ha állatot gázol el valaki, akkor segítségnyújtás nélkül tovább lehet hajtani.

Nem egy ilyen szívfájdító baleset ugyanis szépen zárul. Előfordult, hogy egy elgázolt cica több napig feküdt az út szélén mozdulatlanul, és több ezren is elhajtottak mellette úgy, hogy rá se néztek, pedig még életben volt. De végül egy állatbarát is arra tévedt, segített neki, aki egy állatvédő szervezetnél hónapokon át lábadozott. A sérülései nagyon súlyosak voltak, különösen, hogy több napig nem kapott segítséget. De meggyógyult, mert az állatok is meg akarnak gyógyulni. Azóta már szerető gazdára talált.

Néhány eset tehát jól végződik, és fura módon éppen a baleset segíti gazdához a szerencsétlenül járt állatot. Jó lenne, ha az autósok érzékenyebbek lennének az utakon elgázolt álatok sorsa iránt, és akkor talán nem tragédiával, hanem pozitívan végződnének az állatok autóval való „találkozásai”. Ha pedig jobban odafigyelnének az emberek az utakon, akkor nem is lenne ennyi elgázolt állat. -fotók: Josep Lluís Caldentey, Sara Haj-Hassan, duygu agar