Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felkészült vagyok egy kisállat örökbefogadására?

Egy felelős állatbarátnak ezt a kérdést mindenképpen fel kell tennie, mielőtt úgy dönt, hogy magához vesz egy kutyát, cicát, vagy más háziállatot. A menhelyeken vagy utcán kóborló szomorú szemű állatok láttán az ember úgy érzi, legszívesebben mindegyiket hazavinné, hogy jobb, örömteli életet tudjon számára biztosítani. Megszeretni egy kisállatot egy pillanat műve! Mielőtt azonban hazavinnénk, gondolkodjunk el, hogy tényleg tudunk-e megfelelően gondoskodni róla.
 

adoptcat-273x300.jpg

Egy állat nem játékszer, mégis a legtöbb elhagyott kisállat éppen azért kerül menhelyekre, mert előző gazdája nem gondolta át alaposan, mielőtt megvette volna ajándékként vagy azért, mert annyira édes volt kölyökkorában, de felnőtt állatként már nem is volt olyan érdekes. Az állatbarátok számára persze érthetetlen, hogyan lehet „ráunni” kedvencünkre, és eldobni, hiszen olyan mint egy családtag, és egy családtagot nem szokás kihajítani. De ezek az állatok hiába szerettek és ragaszkodtak teljes szívükből, gazdájuk nem értékelte őket érdemeik szerint, így utcára kerültek. Ha nem is gondoltuk át alaposan az állat befogadása előtt, hogy valójában akarjuk-e, tudjuk-e gondozni, és egyáltalán szeretjük-e, legalább arra vegyük a fáradtságot, ha semmiképpen nem akarjuk megtartani, hogy szerető, új otthont keresünk számára, és nem az utcára dobjuk, bevisszük az első menhelyre vagy még szörnyűbb dolgot cselekszünk. Vannak, akik magukhoz vesznek egy kiskutyát, mert aranyos, aztán kiderül, hogy még az ugatását sem tudják elviselni.
Társállataink óriási száma, kontroll nélküli szaporodásuk, és sok gazda hanyagsága miatt a menhelyek zsúfolásig teltek a szomorú, reményvesztett, emberekben csalódott állatokkal, akik közül a legtöbb még mindig bízik az emberekben, és türelmesen várakozik egy szerető, új gazdira. Mert ők nem kérnek sokat, csak családtagok akarnak lenni, és szeretni akarnak. És ha viszontszeretik őket, akkor ők ezt megsokszorozva adják vissza. Mióta mi, emberek háziasítottuk az állatokat, azóta rajtunk múlik a sorsuk, a boldogságuk. Ez óriási felelősség.
Ha még sosem volt kisállatunk, és nem tudjuk milyen élete végéig gondoskodni róla, akkor gondoljuk át az alábbi kérdéseket, mielőtt elindulunk, hogy kiválasszuk új családtagunkat:
- Miért is akarunk egy kisállatot? Szeretni fogjuk élete végéig?
- Felelősségteljesen tudunk-e gondoskodni róla, akkor is, ha éppen megbetegszik, vagy ha már megöregszik? Ki tudjuk fizetni a tartásával felmerülő költségeket, az élelmét, az állatorvosi kiadásokat, játékait, felszereléseit? (Szerencsére a legborsosabb kiadást csak az orvosi ellátás jelenti, az is főként akkor magas, ha műtétről van szó. Ezt sok helyen fizethetjük részletre is, de jó előre félre is rakhatunk apránként, ha később szükség lenne rá. És köthetünk biztosítást is kedvencünkre, így havonta csak pár száz forint kiadásával elérhetjük, hogy szükség esetén ne mi, hanem a biztosító fizesse ki kedvencünk orvosi kezelését).
- Lesz-e rá elég időnk? Mert egy állat is unatkozik és depressziós lesz, ha magára hagyják – foglalkozni kell vele minden nap, kielégíteni a mozgás- és játékigényét.
- Jól fogja-e érezni magát, ott, ahol lakunk, ha például nincsen kertünk, és tarthatjuk-e a lakásban?
- Tudjuk-e, hogy mit csinálunk vele, ha nyaralni megyünk, visszük magunkkal vagy gondoskodni tudunk átmenetileg arról, hogy valaki vigyázzon rá?
- Ez a legalkalmasabb idő az örökbefogadásra? Előfordulhat, hogy hamarosan bővül a család, és míg eddig kedvencünk töltötte be a gyermek szerepét, a kicsi születése után, rá már nincs is szükség? Vagy félteni fogjuk gyermekünket tőle? Ha már van gyermekünk, akkor érdemes kisállattal meglepni, ha már elmúlt hatéves, mert ebben a korban már ő is tud róla gondoskodni.
- Tudunk majd bánni vele, ismerjük az állatok természetét? Hogy milyen „balesetek” történhetnek bútorainkkal? Vagy ezt még meg kell tanulnunk?
Azt is tudnunk kell, hogy milyen állat illik hozzánk legjobban. Ha nincs időnk kutyát sétáltatni, akkor válasszunk egy cicát, de persze napi játékra neki is szüksége van. Ha nem nagyon ismerjük se a kutyákat, se a cicákat, akkor érdemes ellátogatni egy menhelyre, hogy közelebbről is megismerkedhessünk velük. Ha kutyát szeretnénk, de lakásban fogjuk tartani, akkor olyan kutyust válasszunk, amelyik nyugodt, és elviseli a bezártságot. Az sem biztos, hogy kölyök vagy fiatal kutyus illik hozzánk, talán éppen egy idősebb, aki békés nyugdíjas éveit szeretné eltölteni velünk.
Bár sokan azt gondolják, hogy csak egy kiscica tud hozzájuk nőni, ez nem igaz, a felnőtt cicák is nagyon ragaszkodók és könnyen alkalmazkodnak. Ráadásul megvan az a nagy előnyük, hogy nem fogják szétkarmolni a bútorokat, a függönyöket, sokkal jobban viselkednek, és nyugodtabbak.
A menhelyeken az ott dolgozók általában jól ismerik a bentlakó állatok természetét, és segíteni tudnak a választásban. Kölcsönös szimpátia esetén már vihetjük is haza új családtagunkat, és ezután derül ki, hogyan megy az együttélés a mindennapokban. Egy felkészült gazdi mellett valószínűleg nagy szeretetben és zökkenőmentesen, de ha mégsem, akkor úgy beszéljük meg a menhellyel, hogy visszavihetjük hozzájuk az állatot.
Nagyon fontos, hogy megelőzzük az állatok szaporodását, és ne legyen még több, sanyarú sorsú kóbor állat. Ezért az ivartalanítás az örökbefogadás egyik legfontosabb lépése, ami az állat későbbi egészsége szempontjából is hasznos.